Ma olyan hétköznapi hangulatom van. Igazándiból semmi extra, tavaszt várok. Lányom hajnalban érkezett haza ausztriai síeléséből. Tengernyi kék folttal, viszont az abszolút kezdők sikerélményével.Nincs menekvés, lassan nekem is be kell adnom a derekam és felcsatolni. Bevallom, túl sok kedvem nincs hozzá, a combnyaktörés ebben a korban nem következmény nélküli már :) Mostanában elég lazára veszem a figurát, hanyagolom a sportokat, pedig igény az volna rá. Most, hogy így írom, el is döntöttem, holnaptól mozgás mozogni!!!
Kiderült, hogy a nemrégen megtárgyalt Titok című könyv film formájában is létezik. Ismerősömék rendesen megfertőződtek, a házuk tele van kinyomtatott vágyakkal és sok-sok papírpénz fénymásolattal, gondosan kiragasztva a vonulási utak mentén. Talán nekünk is ezt kellene tenni? Erről jut eszembe, tavaly ( hosszas unszolás után) jártam egy látónál. Először megrögzött materilaistához illően kétkedve fogadtam a szeánszot, de aztán bizony padlót fogtam. Tanult ismerősöm ezekben a tudományokban így kommentálta: nincs ebben semmi különös, érzi a bolygók állását és az összefüggéseket, de a jövő mindig rajtad múlik, ő egy pár lehetséges ösvényt felvázol, a döntés a tied, hogy melyikre lépsz rá.
Eddig jelentem, az általa jelzett ösvényen közlekedek, mert találnak a vetíített képei.
Valakinek véleménye? Ha a pálmaleveles story-ra nem is érkezett hozzászólás.
Megtaláltam a számomra megfelelő testedzási formát, ami nem követel túl nagy nekikészülődést, vagy utazást:
http://video.xfree.hu/?n=luca04|a2c9aadfa3aef3f6b4fb5fc9c774d439
Derűs napot...